Jónás Imája
Hozzám már h?tlen lettek a szavak,
Vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s úgy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelyg? ár az elszakadt
sövényt jelz?karókat gátakat.
Oh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos utakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére T?le volna szabva rím
el?re kész, s mely ott áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, kés?bb mint Jónás a Halban
leszálltam a kínoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
miel?tt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép elt?nök,
a régi hangot s, szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ö suttogja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémb?l telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy míg az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.
